Meddig szívod?
2016. május 31. írta: Papné Bói Anna

Meddig szívod?

Ebben az évben már tizennégy éve volt, hogy utoljára rágyújtottam, és idővel rájöttem miért tartott ilyen sokáig.

Míg a halál el nem választ? Vagy szíved szerint még azon is túl? Emlékszem amikor dohányoztam, úgy éreztem valami jó dolog történik velem. Szó szerint megkönnyebbültem, kifejezett örömöt éreztem, amikor rágyújtottam. Eszemben sem volt leszokni, pedig a családom többsége kerülte ezt a rossz szokást. Gondoltam, gőzük sincs arról, milyen jó ez. Ha tudnák, biztos ők is szívnák. De szerintük, nincs a cigarettában semmi jó. Büdös, drága, egészségtelen. Ha Isten azt szeretné, hogy cigizzünk, biztos lenne rajtunk kémény, mondta egyik testvérem gyereke.

Nagyon lassan jutottam el odáig, hogy egyáltalán végig merjem gondolni, jobb lenne az élet, a bűzrudak nélkül. Ettől kezdve tizennégy éven át próbálkoztam a leszokással. Szerencsére nem adtam fel, amíg nem sikerült. Érdemes volt ennyit küzdenem érte. 2002. március 15. volt a szabadulásom napja. Ebben az évben már tizennégy éve volt, hogy utoljára rágyújtottam.Én győztem, és idővel rájöttem miért tartott ilyen sokáig.

Az egyetemen, egyik tanárom felrajzolta a táblára, a drogcsapdát. Ekkor értettem meg, hogyan manipuláltam magam, éveken át, miért éreztem megkönnyebbülést és örömöt, amikor rágyújtottam. Eldöntöttem, ahány emberrel tudom, annyival osztom meg ezt a tudást. Talán rá sem szoknak a cigarettára, ha ismerik a drogcsapdát. Osztályfőnöki órákon, előadásokon, beszélgetések során, néhány perc alatt meg lehet érteni. Írtam két könyvet, azokba is beletettem. 

drogcsapda.png

Május 31. a dohányzás elleni világnap. Én már évek óta kampányolok, és terveim szerint még éveken át fogok, hogy ettől a buta szokástól, minél többen megszabadulhassanak. Óriási élmény, még így tizennégy év után is, hogy okosabb vagyok, mint a drogcsapda. Egy ideje coachként és mediátorként dolgozom. Továbbra is szívügyem segíteni azokon, akik már szabadulnának. Azt szeretném, mások rá se szokjanak, vagy ha már megtörtént, nekik ne kerüljön tizennégy évükbe a leszokás. Mert leszokni arról, ami árt, rövid, örömteli út is lehet.

ha_bucsut_vennel_a_dohanyzastol.png

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogasszonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr808762192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása