Eltelt két év...
2016. október 26. írta: Papné Bói Anna

Eltelt két év...

Évfordulós blogbejegyzés:)

Két évvel ezelőtt azért foglaltam le ezt az ingyenes tárhelyet, mert szerettem volna megosztani azt a sok jót, amivel az életem során találkoztam. Aztán annyira jól sikerült a megosztás, hogy ebből a szándékból született  egy új vállalkozás, két könyv, egy három modulból álló, százhúsz órás "Life Coach Képzés", amit modulonként is el lehet végezni, és négy új foglalkozás. 2016_10_26.pngPedig amikor két évvel ezelőtt elkezdtem ezt a tevékenységet, még csak önkéntes dolognak szántam, amivel talán hozzá tudok járulni más emberek életének jobbításához. Bár hobbiként írogattam egy könyvet, de végig sem gondoltam, a könyvkiadással járó feladatokat, ahogy foglalkozást sem akartam váltani. Csak csinálni akartam néhány olyan felületet, ahol megoszthatom a tapasztalataimat. Azóta megtanultam, hogy aki tesz egy lépést mások érdekében, annak a Világegyetem két-három lépést is tesz az érdekében, még akkor is, ha ezzel olyan változások sorát indítja el, ami alaposan felforgathatja az életet. Vagyis nem biztos, hogy egyből észre lehet venni, amit kaptunk, az áldás, előbb-utóbb azonban biztosan kiderül, hiszen egyetlen jótettünk sem marad kamatos kamattal visszafizetett viszonzás nélkül.

Az elindítás napjának, a név megválasztásának, és a tervezett témáknak is megvolt az oka. Sok évvel ezelőtt október 24-én született meg a családunkban az első unoka. Népes nagy családunk van, hatan vagyunk testvérek, így ez az esemény sok ember életébe hozott örömöt. Bár én még kamasz voltam akkor, tisztán emlékszem arra a szeretetre, amit az első unoka születése hozott magával. Milyen különös az élet, ha rálátunk, néhány tudattalan véletlenre. Tizenöt unokája született a családunknak, és a mi legfiatalabb kislányunk zárta tizenötödikként az unokák sorát, majd ugyanazzal a keresztnévvel megérkezett az első dédunoka.  Ráadásul a nagy korkülönbségből adódóan, az az érdekes helyzet állt elő, hogy a tizenötödik unoka keresztapja, az elsőként született unoka lett. A szüleim szerint a család és a gyermek az élet legnagyobb áldása, és öröme. Ezt a tudást kitörölhetetlenül vittük tovább, amikor kirepültünk a családi fészekből, és mi is mindannyian továbbadtuk a gyermekeinknek. Amikor felnőttként, a munkámból kifolyólag találkoztam más családok gyermekeivel, szomorúan tapasztaltam, hogy az értékek színes kavalkádjában, a család és a gyermekek nem mindenütt annyira fontosak. Láttam azt is, milyen károkat okozhat a békétlenség, a konfliktusok kezelésének nehézsége, így megtanultam a mediációt, hogy segíteni tudjak azoknak, akiknek szükségük van rá. Aztán jött 2014.10.24. Arra gondoltam a számok kiegyenlítése jó alkalom arra, hogy én is kiegyenlítsek, azaz visszaadjak valamit másoknak abból, amit kaptam. Mivel a szüleink a boldogságukat a családdal és a gyerekekkel hozták összefüggésbe, az édesanyánk nagyon boldog asszony volt. Ennek a boldog asszony, boldog család, boldog gyerek hármasnak akar alapot adni a munkám, amit néhány hónapja főállásban végzek.cegtabla_2016_08_16.png

Tavaly azt írtam, a Szóvarázs megjelenése kapcsán: " A  felmérések szerint mi magyar nők vagyunk a világon a legboldogtalanabbak. Fő célom a magam módján hozzájárulni  ennek az állapotnak a megszüntetése, vagy legalább a javítása érdekében. Szerintem a boldogság alaptartozéka az emberi életnek, és aki nem boldog az nem a valódi természete szerint él. Nem akarok én most belemenni abba, milyen eszközökkel lehetetlenítjük el a boldog életet, de az biztos, hogy az ellenállás, mások bántása, a tiszteletlenség, hálátlanság, bizalmatlanság főkolomposok ebben. Talán ez a könyv is tehet valamit azért, hogy néhányan vigyázzanak a szájukra, és arról beszéljenek, amit szeretnének." Az elmúlt egy évnek a "Life Coach Képzés" a legnagyobb hozadéka, ahol a Szóvarázs, és a Szóvarázs Kolompáréknál könyvek, hallgatói jegyzetek. Szépen, szinte magától összeáll minden. Ráadásul onnan ahol most állunk, nagyon biztatóak a jövő évi kilátások. Remélem továbbra is jól alakul minden, és 2017.10.27. is olyan nap lesz, amikor reggel azzal kezdem a napot, hogy megírom örömmel az évfordulós blogomat.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogasszonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr511839203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása