Louise L. Hay a világ egyik nagy boldogság professzor asszonya
2016. április 19. írta: Papné Bói Anna

Louise L. Hay a világ egyik nagy boldogság professzor asszonya


louise-hay.jpgLouise L. Hay ez év októberében tölti a kilencvenedik évet. Remélem sokáig élvezhetjük még jelenlétét, és tanításait. Egyszerű, érthető üzeneteivel, emberek millióinak segített, már eddig is, boldogabb életet élni. A világ egyik nagy boldogság professzor asszonya, sokunk példaképe, pedig még a gimnáziumból is kimaradt. Ebből is látszik, hogy attól, mert fiatalon nem tanult valaki, még lehet okos, és sikeres. Ezt az általa írt könyvek, és munkássága is alátámasztja. Louise egész élete tanítás. Elkövetett hibái, a bátorság, amivel felvállalta őket, az erő, amivel továbblépett, a szándék, amivel jó életet teremtett, maga, és az őt ismerők számára is tanulság lehet.

Most egy hanganyagot szeretnék ajánlani tőle, ami megnyugtatólag hathat, az élet forgatagában. Nagyon sokat tanultam belőle, és mások is pozitív tapasztalatokról számolnak be.Tudom, tudom, jó lenne, de kinek van ideje erre? Mert nekünk, akik az anyaság, család, munkahely feszes tempójában éljük az életünket, folyamatos időzavar, és elmaradt dolgok miatti lelkifurdalások közepette, sajnos épp arra nincs időnk, ami hasznunkra lehetne. De én már kikísérleteztem a hogyant, talán hasznos lehet másnak is, ez a praktika. Vannak dolgok, amik párhuzamosan is végezhetők. A vasalás, vagy valami más, monoton házimunka felüdítésére például, kitűnő ötlet hanganyagot hallgatni közben. De ha egyedül utazik valaki, akkor is jó szolgálatot tehet.  A hanganyag a https://www.youtube.com/watch?v=F87pGPKCbgw oldalon meghallgatható. Köszönet a feltöltésért, így sokkal több emberhez juthat el ez a tanítás. Könyv, és hanganyagként került forgalomba, a lenti címen. Aki nagyon megszereti, talán a könyvet is megvásárolja mellé. Jó töltődést kívánok:)

Louise L. Hay - Éld jól az életed most

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogasszonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr878645036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása